Az én anyámnak nincs selyemruhája Andalgó (Erdélyi Mihály) Az én anyámnak nincs selyemruhája, Az én anyámnak nem is állna jól. Sötét fejkendő az ékesség nála, Filléres boltban vette valahol. Az én anyámon nincsen semmi ékszer, A könny a gyémánt, mely szemén ragyog. Mert ő is érzi, hogy én nagyon régen Oly boldogtalan szerelmes vagyok. Az én anyám egy oly egyszerű asszony, Sohasem tudja, mi az új divat. Az éjszakákat sorra átvirrasztom. S ha szívem fáj, csendesen megsirat. Az én anyámnak, hogyha szárnya volna, Lehozna nékem minden csillagot. Az én anyám a megtestesült jóság, S én hozzá néha mégis rossz vagyok. Az én anyámtól engedelmet kérek, Hogy így szólítom: drága jó anyám; Mert ennyi sok jót, ennyi drága szépet Én nem is érdemelnék meg talán. Az én anyám a dolgos két kezével Megsímogatja fáradt homlokom, Én hálatelten nézek két szemébe S a gyémántkönnyeit lecsókolom.