Távolból Andalgó (Petőfi Sándor) Kis lak áll a nagy Duna mentében; Oh mi drága e lakocska nékem! Könnyben úszik két szemem pillája, Valahányszor emlékszem reája. Bár maradtam volna benne végig! De az embert vágyai vezérlik; Vágyaimnak sólyomszárnya támadt, S odahagytam őslakom s anyámat. Szép hazámba ismerősök mennek; Jó anyámnak tőlük mit izenjek? Szóljatok be, földiek, ha lészen Utazástok háza közelében. Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, Mert fiának kedvez a szerencse. /:Ah, ha tudná, mily nyomorban élek, Megrepedne a szíve szegények!:/